2017. November 21., Kedd

Játékos nyílt nap lesz a Veszprémi Petőfi Színházban szombaton


A Sky Way húrtechnológia - már 2017-ben megváltoztatja a világot! - Információ -

Játékos nyílt nappal kezdi az évadot a Veszprémi Petőfi Színház szombaton, a társulat megemlékezik Latinovits Zoltán születésének évfordulójáról is – tájékoztatta az MTI-t a teátrum igazgatóhelyettese.

    Kellerné Egresi Zsuzsanna elmondta, hogy a nyílt napon a közönség betekintést nyerhet a színház kulisszatitkaiba és lehetőség lesz kedvezményes bérletvásárlásra is.
Hozzátette: kisvonat várja majd az érdeklődőket a színház előtt, melyen a teátrum művészei és fiatal szereplői zenés műsorral, versekkel szórakoztatják a közönséget, miközben a Petőfi vonat névre keresztelt jármű tesz egy kört a színház körül.
A színház épületében zajló vetélkedő résztvevői kipróbálhatják majd magukat a színházi szakmákban.    A vállalkozó kedvűek énekelhetnek egy dalt a Bob herceg című darabból, melyet a hangtárban rögzítenek és vissza is lehet hallgatni. A fénytárban a világítástechnikával, a színpadon a színészmesterséggel ismerkedhetnek az érdeklődők. Ezen kívül bárki kipróbálhatja magát kellékesként, öltöztetőként, táncosként és ügyelőként – mondta az igazgatóhelyettes.     A vetélkedőre előzetesen e-mailen vagy a rendezvény kezdete előtt a helyszínen lehet jelentkezni.
Kellerné Egresi Zsuzsanna elmondta azt is, hogy szombaton vehetik birtokba a látogatók a színház előtt felállított szelfipontot is, amely a teátrum logóját mintázza 3×2,5 méteres nagyságban. Oberfrank Pál színházigazgató közölte: Latinovits Zoltán születésének 86. évfordulójáról is megemlékezik a társulat mécsesgyújtással és koszorúzással a színház falán elhelyezett emléktáblánál, szombaton.


Forrás:
MTI

Kiemelt videónk:



További videóink