2017. Augusztus 17., Csütörtök

A magyar munkavállalók egyre stabilabbnak tartják munkahelyüket


A Sky Way húrtechnológia - már 2017-ben megváltoztatja a világot! - Információ -

A magyar munkavállalók egyre inkább bíznak állásuk stabilitásában, és egyre könnyebbnek tartják, hogy szükség esetén új munkahelyet találjanak – derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb, 1200 ember megkérdezésén alapuló, reprezentatív munkaerőpiaci felméréséből.

    Az MTI-nek csütörtökön eljutatott közlemény szerint a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe az előző év azonos időszakához képest 6 ponttal, 66 pontra emelkedett 2017 nyarán. A mérőszám azt fejezi ki egy 100 pontos skálán, hogy a munkavállalók mennyire bíznak állásuk hosszú távú stabilitásában.
Iskolai végzettséget tekintve 69 ponttal továbbra is a diplomások alkotják a legbizakodóbb csoportot, ezt követik 66-65 ponttal a legalább érettségivel, illetve szakmunkás végzettséggel rendelkező munkavállalók.
A közleményben felidézték, hogy míg 2015 nyarán 37, egy évvel később 40, idén áprilisban pedig 47 pont, addig idén nyáron 44 pontot ért el a skálán az az érték, amely azt mutatja a munkavállalók saját megítélésük szerint milyen könnyen találnának új munkahelyet, ha állásukat elveszítenék.
Arra is rámutattak, hogy a férfiak 65 százaléka, a nők 71 százaléka érzi úgy, hogy több mint 5 évig megmarad a munkahelye. A diplomások körében ez az arány 70, míg a fővárosban élőknél 75 százalék.
Lakóhely szerinti bontásban a budapestiek és a falvakban élők a legoptimistábbak 67-67 ponttal, őket követik a városokban élők 66 ponttal. Mindhárom csoportban nőtt a bizalmi index 2016 hasonló időszakához képest, a fővárosban 2, a városokban 6, míg a falvakban élők körében 10 ponttal.


Forrás:
MTI

Kiemelt videónk:



További videóink