2017. November 21., Kedd

OGY – A magyar nyelv napjára emlékeznek a képviselők


A Sky Way húrtechnológia - már 2017-ben megváltoztatja a világot! - Információ -

Az Országgyűlés ma a magyar nyelv napjára történő emlékezéssel kezdi meg két hétig tartó, négynapos ülését.

    A házelnöknek a parlament honlapján elérhető napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor indul. A képviselők 2011 óta emlékeznek meg a magyar nyelvet hivatalossá tevő, 1844-ben ezen a napon elfogadott törvényről.
A napirend előtti felszólalásokat ezúttal is két órában követhetik az interpellációk, az azonnali kérdésekre pedig további 60 perc áll majd rendelkezésre.
Az első ülésnapot követően kedden összesen 24 javaslatról szavaznak. Az Országgyűlés ekkor fogadhatja el például a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezéséről szóló kormánypárti határozati javaslatot, továbbá fideszes képviselők kezdeményezésére úgy szigoríthatja a kampányfinanszírozási szabályokat, hogy a választáson egy százalékot el nem erő pártoknak vissza kelljen fizetniük az állami támogatásukat.
A parlament szerdán és csütörtökön folytatja ülését, amely jövő hétfőn ér véget.


Forrás:
MTI

Kiemelt videónk:



További videóink