2017. Október 23., Hétfő

Ötödik alkalommal rendezik meg a Strand Fesztivált Zamárdiban


A Sky Way húrtechnológia - már 2017-ben megváltoztatja a világot! - Információ -

Ötödik alkalommal rendezik meg augusztus 23. és 26. között a Strand Fesztivált Zamárdi szabadstrandján.

    A Strand Fesztivált, a tavalyi évhez hasonlóan idén is együtt rendezik meg B.My.Lake-kel, így egy időpontban és egy helyen élvezhetik a látogatók az elektronikus és a rockosabb, alternatív dallamokat – hangsúlyozta Lobenwein Norbert fesztiválszervező az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Elmondta, hogy olyan világsztárok érkeznek az idei Strandra, mint John Newman, a Bastille, Icona Pop, Parov Stelar, Alan Walker és az Alle Farben.
A több tízezer látogatót nemcsak nagykoncertekkel várják, hanem különféle más programokkal is. Lesz például esti tábortűz, ahol négy-négy önként vállalkozó zenélhet majd a közönségnek, de egész napos vetélkedőket is tartanak Nagy Strand Kaland címmel, amely során többek között kincskereséssel és tutajépítéssel várják a vállalkozó kedvű fiatalokat, akik különféle sporteseményeken is részt vehetnek majd a négy nap alatt.
Esténként a nagykoncertek mellett magyar dalszerzők kisebb, akusztikus koncertekkel szórakoztatják a közönséget. Idei újdonság lesz a szabadtéri kertmozi, ahol a négy nap alatt négy magyar filmet láthat a közönség.
Az M2 Petőfi TV-vel közösen meghirdetett pályázatára pedig olyan videobloggerek jelentkezését várják, akik elkészítik a Strand napi híradóját. A jelentkezés határideje augusztus 13.
Lobenwein Norbert emlékeztetett arra, hogy a Strand Fesztivál az egyik legfiatalabb magyar fesztivál, amelyet öt évvel ezelőtt indítottak útjára a Petőfi Rádióval közösen.


Forrás:
MTI

Kiemelt videónk:



További videóink