2017. November 21., Kedd

Székelyföld határainak a kivilágítása – Partiumban is meggyúlnak az őrtüzek


A Sky Way húrtechnológia - már 2017-ben megváltoztatja a világot! - Információ -

Székelyföld határainak kivilágításával egy időben Partiumban közel harminc helyszínen gyúlnak ki az őrtüzek szombat este – közölte csütörtökön az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete, a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) és a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete.
A három szervezet közös közleményben tudatta, hogy az EMNT múlt szombati küldöttgyűlése határozatának megfelelően azért gyújtanak lármafákat, hogy ezáltal fejezzék ki: támogatják a székelyföldi autonómiatörekvéseket.
“Meggyőződésünk, hogy Székelyföld és a Partium autonómiájának ügye, tágabb értelemben, történelmi régióink önrendelkezésének sikerre vitele, egyformán közös érdeke Erdély valamennyi lakójának. Történelmi régióink autonómiatörekvései nem hogy gyengítenék, de kölcsönösen erősítik egymást!” – áll a közleményben.
A székelyföldi megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azt írta csütörtöki közleményében, hogy a két évvel ezelőtti Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló méretű és jelentőségű rendezvényre készülnek.
“A székely közösségi megnyilvánulás sikere attól függ, hogy mennyien leszünk jelen, milyen erőt tudunk felmutatni a román hatóságok és a nagyvilág előtt, jogos követeléseink érvényesítésére. Bizonyítsuk be, hogy eltökélten hisszük és fenntartjuk, Székelyföld egy és oszthatatlan, határa számunkra szent, nem engedünk sem a feldarabolási szándéknak, sem egy nagyobb régióba való besorolásának” – áll az SZNT csütörtöki felhívásában. Az SZNT által szervezett megmozdulást valamennyi erdélyi magyar párt és politikai szervezet támogatja.

ortuzek

Gazda Zoltán, a rendezvény főszervezője az MTI-nek elmondta, Székelyföld hatvan peremtelepülésén tartanak központi rendezvényt helyi idő szerint 17 óra 30 perckor (közép-európai 16.30). E rendezvények mindenütt ökumenikus istentisztelettel kezdődnek. Egy-egy helyszínről általában két-három határ menti magaslatra vonulnak ki a résztvevők, ahol helyi idő szerint 18 óra 45 perctől 19 óráig (közép-európai 17.45 – 18 óra) kerül sor a határok kivilágítására.
Gazda Zoltán elmondta, hogy a központi szervezőcsapat Székelyföld határtelepüléseire vár minden tiltakozót, de tudomásuk van arról, hogy helyi kezdeményezők Székelyföld belső területein is lármafagyújtásra készülnek. Hozzátette: egyfelől fájlalják, hogy nem jön mindenki a határokhoz, másfelől viszont örülnek annak, hogy ismét cselekvésre sikerült buzdítani a székelyeket.
A főszervező elmondta, arra buzdítják a gépkocsikkal érkező résztvevőket, hogy hozzanak tükröket magukkal, és a gépkocsik fényszórójának fényét is irányítsák a világítás időszakában az ég felé.


Forrás:
MTI

Kiemelt videónk:



További videóink